

# Event Details

- **Event Name**: Impardonné koncert | Bagoly Bár, Gödöllő
- **Event Start and End Date**: Fri, 04 Jul, 2025 at 08:00 pm
- **Event Description**: Az Impardonné egy 2023-ban alakult Alternatív-rock formáció, akik dallamos, de lendületes dalaikkal lettek ismertebbek a Magyar Underground mezőnyben. Stílus tekintetében kísérletezőek, az újra, és a változatos hangzásvilágra törekedve írják dalaikat. Dalszövegeik érzelmesek, olykor gondolkodtatóak, gyakori motívumok az emberi érzések, azoknak mibenléte, és megélése.
   Mára már az ország számos pontján hallhattuk őket zenélni, egészen Bajától Gutorföldéig, ahol a Pokolgép zenekarral  álltak színpadra a Göcseji Moto-Rock fesztivál keretein belül. 2024.-ben kiadásra került az ,,Ahol a Végét Kezdenéd" című demólemezük, majd ezt 2025.-ben az első stúdióalbum első dalai követték, köztük az első videoklippel, melynek kapcsán riport is készült a Rockpagoda TéWé-nél.
   Kevesen tudják azonban, hogy a zenekar néhány tagja a nyári szezonban előszeretettel töltötte/tölti az általában próbák utáni szabadidejét a Bagolyban. Olykor lekerült a falról a gitár, és tulajdonképpen folytatódott a zenekari próba egy csendesebb, akusztikus formában, sokszor az éjszakába nyúlva. Ez a koncert most egy előre leszervezett, teljes zenekaros session, azaz figyelem, ez nagyot fog szólni! ???

Kedvcsináló a zenekarhoz:
https://youtu.be/otylq-o45rY?si=OmeyqNwj5Q6lGyMK
- **Event URL**: https://allevents.in/budapest/impardonné-koncert-|-bagoly-bár-gödöllő/200028320747845
- **Event Categories**: concerts
- **Interested Audience**: 
  - total_interested_count: 48

## Ticket Details

- **Ticket URL**: http://facebook.com/200028320747845?utm_source=AllEvents.in&utm_medium=event-discovery-platform&utm_campaign=budapest-events

## Event venue details

- **city**: Budapest
- **state**: BU
- **country**: Hungary
- **location**: Bagoly Bár
- **lat**: 47.598628678257
- **long**: 19.353784918785
- **full address**: Bagoly Bár, Farfalla Sörözö (Rada), Gödöllő 2100, Magyarország,Godollo, Hungary, Budapest

## Event Organizer details

- **affiliate_id**: 2
- **organizer**: Impardonné (https://allevents.in/org/impardonné/25171995)

## Event gallery

- **Alt text**: banner
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events7/banners/469faac58b93ad3a6e4e091bcc3cd16f9d169d0a89c3f2fc9e278f16e148a6b6-rimg-w592-h333-dcf0eff1-gmir?v=1751315531
- **Alt text**: thumbnail
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events7/banners/8e546e10441d32aabac3b89857c9b29e1b30ca56446b311e53c14651c3a9aa93-rimg-w300-h300-dcf1f0f2-gmir?v=1751315532

## FAQs

- **Q**: When is the event happening?
  - **A:** Fri, 04 Jul, 2025 at 08:00 pm
- **Q**: Where is the event happening?
  - **A:** Bagoly Bár, Farfalla Sörözö (Rada), Gödöllő 2100, Magyarország,Godollo, Hungary, Budapest
- **Q**: Who is organizing the event?
  - **A:** Impardonné
- **Q**: What type of event is this?
  - **A:** concerts
- **Q**: Where can I find ticket details about Impardonné koncert | Bagoly Bár, Gödöllő ?
  - **A:** You can find ticket details about this event on AllEvents.

## Structured Data (JSON-LD)

```json
[
    {
        "@context": "https://schema.org",
        "@type": "MusicEvent",
        "name": "Impardonné koncert | Bagoly Bár, Gödöllő",
        "image": "https://cdn-az.allevents.in/events7/banners/469faac58b93ad3a6e4e091bcc3cd16f9d169d0a89c3f2fc9e278f16e148a6b6-rimg-w592-h333-dcf0eff1-gmir?v=1751315531",
        "startDate": "2025-07-04",
        "url": "https://allevents.in/budapest/impardonné-koncert-|-bagoly-bár-gödöllő/200028320747845",
        "location": {
            "@type": "Place",
            "name": "Bagoly Bár",
            "address": {
                "@type": "PostalAddress",
                "streetAddress": "Farfalla Sörözö (Rada), Gödöllő 2100, Magyarország,Godollo, Hungary",
                "addressLocality": "Budapest",
                "addressRegion": "BU",
                "addressCountry": "HU"
            },
            "geo": {
                "@type": "GeoCoordinates",
                "latitude": "47.598628678257",
                "longitude": "19.353784918785"
            }
        },
        "eventAttendanceMode": "https://schema.org/OfflineEventAttendanceMode",
        "description": "Az Impardonné egy 2023-ban alakult Alternatív-rock formáció, akik dallamos, de lendületes dalaikkal lettek ismertebbek a Magyar Underground mezőnyben. Stílus tekintetében kísérletezőek, az újra, és a változatos hangzásvilágra törekedve írják dalaikat. Dalszövegeik érzelmesek, olykor gondolkodtatóak,",
        "organizer": [
            {
                "@type": "Organization",
                "name": "Impardonn",
                "url": "https://allevents.in/org/impardonné/25171995"
            }
        ]
    }
]
```